Talán az a fodros felhő
a Hold előtt,
bújt takaróm alá.
Lassan húzva fel ingem,
mint varázslat,
ködök.
Ujjakkal finoman nyitni
combot,
gyöngyöző szirmokat.
Álomból fel nem ébredőn,
kérdés nélkül találni benned
szép erőt.
Régi érintést játszani,
százszor ismerős hangszeren.
Hamis szavak nélkül.
Csak jajokkal
Mint fáink között a szél.
object width=”425″ height=”344″>