Csodalesen

2009 július 3. | Szerző: Uccika |

 

Álmodtam.
Tölgylevelek felett mentünk az erdőn.
Napnak erejéből narancsra futotta,
fák törzsére festve.
Válladon ásó.
Kereszt.
Úgy láttam pillanatra szép arcod,
mint Jézust.
Nem fájdalom,
csak sors előtt fejet hajtó bizonyosság.
Hallgattam hallgatásod.

Kerestük Ezerjófű csodáját.
Bokrok hűse alatt,
harmatot könnyez a föld,
erős száron
apró étercsillagok.
Te, mint Kheirón,
gyógyulást kerestél
nem-múlt szerelemből.
Én magányodból lopott időt.
Téged.
Ha kell, pokolra szálljak érted.
Vajákos cigányok mesélték.
nyáréjszaka, a füvek felett
lidércfények égnek.

Ébredek.
Az éjjel halkan esett.
Észrevétlen oltott el bennem
szerelmet, tüzet.
Fenyők karjai közt
ázott pók szédeleg.
Hálójába szőtt
színes-csillogó esőcseppeket.
Utat.

Feléd lépkedek.