A nőkhöz

2009 március 8. | Szerző: Uccika |

A nőkhöz

Szólni szeretnék a nőkhöz is
kikből az Úr kifelejtette
az apró fortélyokat és nem érzik
fontos a pohár feletti pillantás,
tartson egy lélegzetvétellel tovább,
a fényesen csillogó száj a korty után.
Mint egy ígéret.
A férfiak elől és után sem érdemes…
A fájdalom nem varázsol
csak hasítani tud,
bűvölni az elérhetetlent
ha a nem több is elég,
táncolni félelem nélkül,
hagyni virágokat hullani testünkből
ha némelyik könnytócsába ragadva
végzi is.

A nőkhöz, akik aprók még.
Ágyacskájuk felett kockás nadrágban,
mackók vigyáznak álmokat.
Hetente más fiúnév borzolgatja libabőrösre
a szerelmet
és csak egy leheletnyi arcpirulás a testiség.
Tükör előtt, selyemkendőkbe cicomázva
pucsítanak
és éneklik
„Egy semmiséget mondj még nekem.
Azután bármi, legyen, legyen.”

És hozzájuk, kiknek egyetlen valóság
ráncos, májfoltvirággal rajzolt kézen
egy arany karika
mihez már nem jár illat
sem szívdobogtató fölé hajolás.
A kertkapun kisurrant minden emlék.
Ahogy a köd lopódzik a város felé
egy hajnalon,
olyan puhán tűntek el a nevek, az ízek,
a simogatni való gyerekfejek megnőttek
és most szép, erős karjukba fogódzhatnak
a temető hársai alatt,
mikor virágot visznek az életüknek.