Olvadáskor
2009 február 1. | Szerző: Uccika
Sárba szakadt
nagy szemekkel
markolják a fák
a Napot
futnak a nyomok előlem.
Futnak a szavak
futnak a fák –
fésülöm a hajad.
1997
Tükör
2009 január 31. | Szerző: Uccika
Magam vizsgáló
tükröm eltörött
mégis mindent
olyan világosan
látok
villanásnyi életem
könnycsepp szerelmeim.
Megadásra várok.
Sorsunk bennünk rejtették el.
1997
Magamban motozva
2009 január 31. | Szerző: Uccika
Magamban motozva
kereslek folyton
mindig eltévedek
mindig megtévedek
Létezésed kérdőjel.
Önzetlen bolyongásom
új utat nem talált
hiányod lombjai közt
rám szakadnak könnyeim.
Már menekülnék,
de mindig eltévedek
mindig megtévedek.
1997
Eperillatú
2009 január 31. | Szerző: Uccika
az arcom
mint tiszta
víz elfolyunk benne
emberi ez már
akár a törött pohár
tudod fáj a zuhanás
pedig nem került semmibe
csak ajándék
a csók a simogatás
újra megmosdat
most minden erő
az arcomba illatozik.
1998
Álmok
2009 január 30. | Szerző: Uccika
Na akkor megírom én is az ez évi álmaimat, terveimet.
– A legelső, az építkezés. A tervek is készen, most lesznek beadva, igaz a válság megnehezíti a dolgot, de nem hiúsítja meg. Már utálom ezt a kicsi lakást, kerülgetjük egymást meg a kutyát.Levegőt szeretnék, teret, és újra virágoskertet.Olyan jó lesz majd végre körbeülni az ebédlő asztalt, megbeszélni kivel mi történt aznap, vendégeket fogadni, nyugodtan elvonulni ha ahhoz van kedve valakinek, olyan jó lesz egy igazi otthon!
– Időt szeretnék olvasásra, írásra. Újra verseket, régi-új könyveket elővenni.Hiszen tudjátok, hogy olvasás mániás vagyok! Meg írni, írni,írni.
– Februártól újra dolgozom, igaz nem a régi munkámat fogom végezni, mert talán a sors okos rendezése folytán nem vettek vissza (-Hisz ezt kívántad!- mondja Árpi.) Egy helyi kis újságnál fogok szorgoskodni, ami kisgyerekes családoknak szóló programokról, a terhességtől kisiskolás korig tartó időszakról cikkekről szól és ingyenes.Zsebi baba füzet.
– Segítek Apunak a Dédikét ellátni, ami lássuk be nem egy egyszerű feladat, de jó téma az írásaimhoz.
– Továbbra is találkozni a barátaimmal egy jó kis beszélgetésre, lelkizésre, világmegváltásra.
– Moziba menni.
– Újra elkezdeni Pilatesre járni, és beiratkozni egy jó kis hastánc tanfolyamra (Itt van a szomszédban.) Hú, ez nehéz lesz!
– Befejezni a Lakberendező tanfolyamot és hasznát is venni az ott tanultaknak.
– Többet lenni Árpival ketten, dödögni, sétálni, ügyeket intézni (mert még azt is jó Vele!) vacsorázni egy jó kis helyen, míg a gyerekekre Éva barátném vigyáz.
– Többet lenni a gyerekekkel, dödögni, játszani, mesét olvasni, kirándulni, baba-bulikba járni.Magamba szívni az illatukat …
– És én is kérek időt, humort, erőt, és egy kapszulát, amit alvás helyett lehet bevenni, hogy a nap tényleg 24 órából álljon!
Ugye ezt tovább kell adni valakinek? Akkor én Napbárkának szeretném, aki a barátnőm már azóta mikor először megláttam hosszú fonott coffjaival, az első napon a középiskolában.
Várakozás
2009 január 26. | Szerző: Uccika
Zöld sámlin ülve
kislányként
szőlőlugas illatos fürtjei
alatt
babám haját csillogóra
fésülve
míg a peckes kandúr
foltjait hozzám dörgölődzte.
Fehér sziklán ülve
lányként
kereszt vasának döntve
hátam
fekete vászonba kötött verseket
olvasva
a sorok szerelmesen hömpölyögve
szívemig értek.
Hideg szemű férfi ölében
nőként
vörös-füstű félhomályban
múltba szelidült fényképek
campari ízű csókkérdőjelek
között
csönd a felelet.
feszülten figyelve
vadászát várja a vad
mindig, mindig
Téged vártalak.
Vágyakozás
2009 január 26. | Szerző: Uccika
Ha még egyszer villanna
megbolondítva
kávémat hűlni hagyva
kapkodón nadrágod matatva
ágyra zuhanva
bőrödre fogakat rajzolva
magához oldva
a vágy
ha még egyszer villanna
szemedben.
Magánytalan egyedüllét
2009 január 20. | Szerző: Uccika
Borival sétálok a hegyekben. Mintha Dédike aggatta volna a fákra vakító, kikeményített csipketerítőit. Csak a fehérség, a csönd.
A kutya előre szalad, oldalazva, ahogy a vizslák, majd megtorpan, az első lábát behajlítva felemeli, gyönyörű fejét kecsesen tartva beleszimatol a levegőbe, aztán megint fut, és hirtelen hanyatt fekszik, lábaival kalimpálva dörgöli hátát a hóba. Több száz éves ösztön ez, a rejtőzködésé, amikor a vadászó állat más szaggal fedi el a sajátját, hogy a széljárást segítségül fogadva könnyedén lecsapjon áldozatára.
Milyen jó ez az egyedüllét amiben lépkedek, elhagyva a biztonságos ösvényt, magam mögött a város, az otthonom. Csak a kutya,az erdő, meg én.
És így járom be önmagam zeg-zugos rengetegét, lelkem túlcsorduló patakjait, bátran, félelem nélkül, mert kell ez a pillanat-óra, kényszerít jellemem, mert csak így, a magánytalan egyedüllétből tudok újra haza találni.
Nem értem a görcsösen társba kapaszkodókat, a folyton ragaszkodókat, csak veled, egyedül soha sem, fojtogatóan mint borostyán a tölgyet, ami először a pótolhatatlanság izgalmával hízeleg, de a lefejthetetlenséggel ölni képes. Illúziót, szeretetet, kapcsolatot. Mert nincs nagyobb csoda, mint újra rálelni, ami a miénk, magunkhoz ölelni édes-puhán és megpihenni.
Dédike mondókája
2009 január 16. | Szerző: Uccika
Mielőtt úgy képzelné az olvasó, hogy Dédike egy kedvesen mosolygó, halk szavú, fehér, keményített kötényben kalácsot sütögető édes kis nénike – ki kell ábrándítanom. Nem tudom már tetten érni azt a pillanatot, amikor a szíve megkeményedett, mikor vékony száját a harag még keskenyebbre rajzolta, a szemeiből minden melegség kiköltözött. A lelkét eltemette magában valahol és csak nagy ritkán egy-egy kedvenc állata tudta csak előcsalogatni. A pillanatot, ami talán akkor csapott le rá mikor a frontról szerencsésen hazatérő fivérét magához édesgette a tüdővész. Vagy mikor a szegénység miatt cselédnek adták tizenkét évesen, és az álom, hogy ápolónő lesz végleg ködbe veszett. Talán akkor, mikor az első férfi aki feleségül kérte nem a szerelem miatt, hanem mert a nővére Borcsa kikosarazta. És ő igent mondott, mert elmúlt húsz, mert a férfi magas volt, kese szőke haját hullámokba fésülte és a legszebb hangja volt a dalárdában. Majd összeszoknak. A nélkülözésben, a gyerekszületésben, házépítésben és agyondolgozott munkanélküliségben. A boldogságkerülő életükben. Lehet, hogy akkor mikor keservesen összekuporgatott filléreiken lányukat járatták egyetemre, aki nylon harisnyákra és csipkekombinékra költötte, majd a más élettől, a könyvektől szédülten évekig nem beszélt szüleivel, míg Öccse az Dédike cipőjében botladozva hordta az erdőről a fát, hajnalban az állatokat etette és tikkasztó délutánokon fenyert kaszált a földeken.
De gyerekként ebből még semmit nem láttam. Szerettem náluk lenni.A lugasban játszani, a hímzett abroszos verandán sárga húslevest kanalazni, este a hűvös-illatú dunyha alatt elaludni. Tőlük tanultam hogyan kell késsel-villával enni, merre kanyarodik a „b“ betű, meddig kell keverni a piskótát, hogy könnyű legyen mint a tavaszi felhők.
Sokszor erre gondolok, mikor megállok a zöld kapu előtt, és bekiabálok mielőtt belépek.
– Megjöttem, Dédike! – Mire előcsoszog,új, karácsonyra kapott mamuszában az egyik lábán harisnya a másikon zokni. Mosolytalanul, üveges játékbaba szemekkel.
– Na! Te elveszett! Hol voltál eddig?– morogja mérgesen.
Erre gondolok mikor könyörgök, hogy fürödjön végre, hogy dugja már a lábát a nadrágba és ne szedje le folyton a sebről a kötést. Mikor fennhangon kántálja, csak úgy köszönetképpen:
– Egyenes, egyenes.
Görbe,görbe.
Nyald a seggem,
Körbe,körbe! –
Pillanat
2009 február 3. | Szerző: Uccika
egymást fojtják meg
bennem a szavak,
ami ünnep volt
csak egy pillanat.
Folyton bicsakló
talpam alá fordul a föld,
már mindent elrendeztem
magamban,
új ruhát veszek
virágot tűzök hajamba
( csak egy pillanat )
1997
Oldal ajánlása emailben
X